ELFOGADÁS
Kategóriák Menü

POPOVICS MÉZ

A mára hazai és nemzetközi szinten is ismert és elismert hajdúnánási Popovics méz termékcsalád múltja egészen az 1953-as esztendőig nyúlik vissza, ugyanis édesapám, id. Popovics István még a születésem előtt ekkor kezdett el méhészkedni. A rovarok szeretete mellett szinte „kézenfekvő” volt akkoriban ez a tevékenység, hiszen Hajdúnánáson az asztalos-kerékgyártók előszeretettel méhészkedtek. Én magam az édesapám mintája által a „vérembe kódolt” természetes örökségét ma már hivatásomnak tekintem, hiszen kisgyermekként ebbe nőttem bele. Alapismereteimet, a méhek életét, a szakma rejtelmeit édesapámtól kaptam, majd Nyíregyházán hivatalos képesítést is szereztem. Feleségem is rendkívül kiváló társnak bizonyult kezdetben, aki méhészeti tudását egy elismert budapesti tanfolyamon elmélyítve igazi méhésszé vált a gazdaságunkban. Édesapám, a méhészetet alapító id. Popovics István halála után közösen visszük tovább a méhészetet, s szeretettel adjuk át gyermekeinknek is a megszerzett tudáskincset. Ez egyben a kiváló minőségű, számos díjat és a közönség tetszését elnyerő mézeink osztatlan sikerének egyik titka. Nem véletlen, hogy öt gyermekünk közül hárman folytatják a méhész szakmát, mégpedig a három idősebb gyermekünk, Csilla, István és Mária. A két kisebb fiunk, Balázs és Ádám külföldön dolgozik, de ők is tisztelik a családi hagyomán
Rendezés:
Nézet: